A hét művésze (3)
A hét művésze sorozat folytatódik. Ebben a sorozatban azokat a művészeket mutatjuk be, akik az évek során adományozott munkájukkal gyarapították a kovásznai Kádár László Képtár állandó gyűjteményét.
Ezúton is köszönjük az adományokat, köszönjük hogy a kovásznai művelődési élethez ilyenformán hozzájárultak, évekre, évtizedekre lekötelezve bennünket, irányt és példát mutattak nekünk és az elkövetkező alkotók generációinak.
A műalkotásokat Crețu Octav fényképezte.
A sorozatot a facebook-oldalainkon lehet nyomon követni (a harmadik művészünk Brósz Irma):
https://www.facebook.com/coccovasna.muvhaz/
https://www.facebook.com/CocCovasna
BRÓSZ IRMA
(Kovászna, 1911. június 11 -1 Kolozsvár, 1976. május 20)
Festőművész, rajztanár
Idén van születésének 110 éves és halálának 45 éves évfordulója.
Jellegzetesek olaj és pasztell tájképei, önarcképei, portréi.
Kovásznán született, gyermekkorát azonban Kézdivásárhelyen töltötte, ahol apja a kantai (jelenlegi Nagy Mózes) gimnázium kiváló tanára volt. Itt járt iskolába és gimnazista korában figyelt fel tehetségére festőrajztanára, Pokornyi László és biztatására iratkozott be a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, majd ennek megszűnte után Bukarestben szerzett rajztanári diplomát. Főiskolai hallgatóként, majd fiatal tanárként állandó résztvevője volt az erdélyi művészek tárlatainak. Kezdetben főleg olajképeket festett, de élete utolsó húsz évében szinte kizárólag pasztellt.1972-ben a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum megnyitására szervezett csoportos kiállítás után alig egy hónappal az ő egyéni tárlatával kezdődött az a kiállítás-sorozat, a múzeumban.
Életművének egy részét a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumnak adományozta, így az inézmény 148 Brósz Irma alkotás tulajdonosa.
1972. április 9–30. között a kovásznai Művelődési Házban megrendezett, Kőrösi Csoma Sándor Emlékkiállításon 5 munkával szerepelt, majd egyéni tárlattal is bemutatkozott a fürdővárosban.
2011-ben a Kádár László Képtár 2011-ben újabb emlékkiállítást szervezett a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum jóvoltából.
Brósz Irma monográfiáját Tibori Szabó Zoltán írta meg / tervezte: Roland Peltán-Brósz.
Forrás:
https://peltan-brosz.com/branding/brosz-irma/
https://broszirma.com/alkotasai/
A kovásznai Kádár László Képtár tulajdonát 2 alkotása képezi:
Patak, készítési év: 1952, mérete: 44×60 cm, technika: szén
Öreg fák, készítési év: 1943, mérete: 43×57 cm, technika: szén