
KIÁLLÍTÁS — DEÁK M. RIA és DEÁK BARNA – “A másság egysége” – MEGNYITÓ
A tárlatot megnyitja GAZDA JÓZSEF műkritikus.
Közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Kodály Zoltán Furulyaköre (felkészítő tanár: GYERŐ KATALIN).
“Álomszerű, költői művek. Egy-egy rájuk pillantás elég, hogy a szépség érzetét sugározzák. Nincs mit bogozni a tartalmukat, üzenetüket, egyszerűen szépek. A fonalakkal vagy a fonalakból kialakított termékek, az ezerarcú, ezer lehetőség szerint megalkotott csipkék, áttetsző selyemszövedék-darabok varrva vagy ragasztva az általában egyszínű alapra rákomponálva, a szépség törvényeinek kívánalmai szerint – Deák M. Ria jelen korszakának alkotásai. (…) Ha elemzi az ember Deák Barna műveit, fő jellemzőjük summásságuk, célirányosságuk. Művészete feltáró és kimondó, leleplező, minden eddigit meghaladott a nála szinte új elemnek ható, vagy eddig ilyen szinten semmiképp sem jelentkező rejtett líraiság – mely kiegészít, ellenpontoz–, így az összhatás (is) erőteljesebbé válik. Ám alapelvét – mely eddig is irányította, sarkallta munkásságát – megtartotta: a művész feladata kora arcának megmutatása, ha kell, az ellene folytatott harc, szembefordulás árán is.”
(Gazda József: A másság egysége, Deák M. Ria és Deák Barna művészetéről, In: Háromszék, 2023. március 17.)