Koncert — Kaláka-gyermekkoncert
Erdélyben turnézik a Kaláka
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és Böjte Csaba meghívásának tesz eleget a Kaláka, amikor erdélyi turnéra indul. A kétszeres Kossuth-díjas együttes Három székláb című, gyerekeknek szóló műsorát adja elő a Kovásznai Művelődési Központban, október 4-én, kedden délután 6 órától.
A műsor az együttes legkedveltebb gyerekdarabjaiból áll, felcsendülnek többek között A pelikán; Nálatok laknak-e állatok?; Ukulele; Az én szívemben boldogok a tárgyak; Bőrönd Ödön; Madáretető című dalok.
A Kaláka 1969-es megalakulása óta, több mint ötven éve egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével. A kétszeres Kossuth-díjas együttesben, amely eddig több mint harminc lemezt készített, Gryllus Dániel (fúvós hangszerek, citera, ének), Gryllus Vilmos (cselló, gitár, ének), Radványi Balázs (mandolin, gitár, ukulele, brácsa, ének) és Becze Gábor (bőgő, ének) szerepel.
További részletek az adott napra kattintva érhetők el, illetve mellékeltünk egy mozgóképes ajánlót is azoknak akik ízelítőt szeretnének a Kaláka-gyermekkoncertek világából:
Ízelítő: https://youtu.be/3l3eWxw2pxw (Nálatok laknak-e állatok?)
Köszönjük a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársainak hogy ránk gondoltak a helyszínválasztásnál!