
MEGEMLÉKEZÉS — Március 15
Kovásznán az erdészeti hivatal elől ma 14.45-kor indul a szekeres felvonulás, majd 15 órakor a Super-Coop előtti parkolóban felállított színpadon felszólalnak a magyar történelmi egyházak képviseletében Mátyás Károly katolikus plébános és Balogh Zoltán református esperes, beszédet mond Könczei Csaba, az RMDSZ parlamenti képviselője, Gyerő József, Kovászna város polgármestere, valamint bemutatkozik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum szónokversenyének első helyezettje. A műsort szavalatok, kóruselőadások és tánckoreográfia színesíti: közreműködik a Kovásznai Református Férfidalárda Antal Ernő karnagy vezetésével, a Magnificat gyermekkórus Gyerő Katalin tanárnő vezetésével, valamint a Zágoni Ifjúsági Fúvószenekar Musát Gyula karnagy vezetésével. Tánc-koreográfiát mutatnak be a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai, felkészítő Horváth Zita tanárnő.
A déli megemlékezést koszorúzás zárja a Belvárosi Refomátus Templomkertben felállított emlékműnél.
A rendezvénysorozat zárásaként este 7 órai kezdettel ünnepi gálaműsorra várják az érdeklődőket a Kovásznai Művelődési Központban.
Közreműködnek:
– a Background zenekar és a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Magnificat Gyermekkórusa Gyerő Katalin karnagy vezetésével
Fellépnek a szónoklatverseny és az iskolai szavalóverseny díjazottjai valamint a Perkő Néptáncegyüttes Kézdiszentlélekről.
A gálaműsorra a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk a programokra, ünnepeljünk együtt!