“KOVÁSZNA A MŰVÉSZETBEN” – Megnyitó a Kádár László Képtárban

Tisztelt média-munkatársak, kedves kovásznaiak!

A 70-es évek elején, közel 50 éve, hogy a HÉT országos magyar folyóirat védnöksége alatt városunkban megszervezték az első magyar kovásznai képzőművészeti tárlatot. A lelkes szervezők megtették az első lépések egy állandó kiállítótér létrehozására. Az erdélyi művészek által felajánlott/adományozott képzőművészeti alkotások alkotják az intézmény állandó anyagát, mely azóta folyamatosan bővül. Értékes anyagot tudhat magáénak Kovászna városa. Kihasználva a járványhelyzet adta kulturális kényszerszünetet megtörtént ennek az értékes anyagnak a számbavétele, állagjavítása és digitális rögzítése (fotózása). Terveink közt szerepel egy katalógus kiadása is.

2021. január 21-én, csütörtökön 18 órakor a kovásznai Kádár László Képtárbansor kerül a KOVÁSZNA A MŰVÉSZETBEN című kiállítás megnyitójára. A kiállítás anyaga válogatás a Képtár állandó anyagából.

Megnyitó beszédet mond: GAZDA JÓZSEF műkritikus.
Fellépnek a kovásznai Művelődési Ház NEOGITÁR ALFA együttesének alábbi tagjai: Kovács Krisztián, Seres Balázs és Tóth Ágota. (Szakirányító: KURTA BÉLA zenetanár)
A kiállítás február 27-ig tekinthető meg.
A járványügyi előírásoknak megfelelően a megnyitón kötelező a védőmaszk viselése és a személyek közti távolság betartása.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

The event is finished.

dátum

jan 21 2021
Lejárt!

időpont

6:00 pm - 7:00 pm

helyszín

Kádár László képtár
kategória

Szervező

Kovásznai Városi Művelődési Ház