
Ringató Kovásznán
Szeretettel várunk a Kovásznai Városi Művelődési Házba október 17-én, kedden 16 órától minden 3 év alatti kisgyermeket, illetve anyukáját-apukáját-nagyszüleit a kovásznai Ringató tevékenységekre, ahol Erőss Judit, a Háromszék Tánceegyüttes népdalénekese, képzett zenepedagógus vezetésével a Magyarországon már egész mozgalommá kinőtt Ringató tevékenységekbe kaphatunk betekintést.
Hogy mi is a Ringató?
Éneklő, játszó anyukák, apukák, nagyszülők csoportja, ahová bármikor lehet csatlakozni három év alatti kisgyerekkel.
A foglalkozások célja, hogy oldott, elfogadó légkörben megismertesse a legkisebb gyerekek zenei nevelésének lehetőségeit, és a kicsik érzékennyé, fogékonnyá váljanak a jó zene, a művészetek iránt.
A másik cél, hogy a résztvevő felnőttek átéljék a közös éneklés örömét. Felbukkanjanak a kicsit elfelejtett dalok, kedvet és bátorságot adjunk újabb énekek megtanulásához.
Családi program, ahol a felnőttek és a gyerekek egyaránt élményhez jutnak. A Ringatóval épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás.
Tervezett időpontok: (kedd, 16 óra) – október 17, november 7, november 21, december 12, december 19.
A rendezvénysorozat a Kovásznai Baba-Mama klub és a Városi Művelődési Ház társszervezésében valósul meg.
További részletek: https://www.facebook.com/events/762144502589686/762144512589685