SZÍNHÁZ — “Szilágyi Enikő: Mi lennék nélküled?” (a Gyulai Várszínház előadása)

Szilágyi Enikő: Mi lennék nélküled?
A Gyulai Várszínház elő
adása Kovásznán

Egy erdélyi színésznő vallomásai, Jászai Mari emlékiratainak felhasználásával
Írta, rendezte és előadja: Szilágyi Enikő
Dramaturg: Elek Tibor

Helyszín: KOVÁSZNAI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Időpont: 2022. január. 26. szerda 19.00 óra
Helyfoglalás: 0744-364250 JEGYÁR: 20 RON

Az aktuális járványügyi szabályok betartása kötelező.

 

Az előadás egy Jászai Mari naplójából, vallomásaiból és Szilágyi Enikői mai reflexióiból készült darabot visz színre. Az erdélyi származású színművésznő Románia és Magyarország színházai után játékával és énekével a legrangosabb nyugat-európai színpadokat is meghódította. 2017-ben a Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma „Művészet és Irodalom Lovagrend” kitüntetésben részesítette. 2020-ban a Gyulai Várszínházban mutatta be a Trianonra emlékező előadói estjét, de láthattuk a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Eltűntek című darabjában is, jelenleg a budapesti Operettszínház Nine című előadásában látható.
A Jászai Mari emlékét és egyúttal Petőfi Sándor emlékét is megidéző előadással a művésznő tükröt kíván tartani a jelen kulturális életnek, a nemzetét és nemzete érdekeit megtagadóknak, illetve az azt féltve óvóknak. A 2022-23-as Petőfi-emlékévben különös aktualitással bíró előadás bemutatja hogyan látta száz évvel ezelőtt, és hogyan látja ma egy magyar színművész a színház, az anyanyelv és a nemzeti kultúra fontosságát, szakmájának kiküszöbölhetetlen nehézségeit, az igazságkeresés konfliktusait, a művészi minőség igenléséért folytatott nemes harcot, a protekcionizmus elleni kétségbeesett küzdelmet, amelyeket a szakmai elismertség és siker sem feledtethet? Hogyan lehet, ha lehet megmaradni nemzeti értékőrzőnek a globalizáció mindent elsodró viharában? – efféle és még sok más izgalmas kérdéssel szembesíti nézőit a Gyulai Várszínház produkciója.

További részletek: https://www.facebook.com/events/443387244174225

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

The event is finished.

dátum

jan 26 2022
Expired!

időpont

7:00 pm - 9:00 pm

helyszín

Kovásznai Művelődési Központ
Kovászna, Dózsa György út 3. szám
kategória

Szervező

Kovásznai Városi Művelődési Ház
Megszakítás